Egy nap a szokásos délelőtti szopi előtt Anya valami barnás színű löttyöt próbált meg a számba juttatni (Anya: almalé volt). Első reakció: ez mi??? Második reakció: nem is rossz. Ezután ittam belőle pár kortyot. Ez így ment pár napig. Egy szombat délelőtt nem a barna lötyi jött, hanem hasonló színű, de kicsit sűrűbb cucc (Anya: almapüré). Első reakció: Már megint mi a ... ez? Második reakció: ha nagyon akarjátok, eszem belőle. Másnap: Már megint ez? Harmadnap: Elég volt Anya, vidd innen ezt a kotyvalékot. Ezután már a számat se voltam hajlandó kinyitni a kiskanálnak. Mit gondolnak, csak mert tehetetlen vagyok, velem már mindent meg lehet etetni?
Pár napig csend volt, szopiztunk, mint rendesen. Egy nap aztán anya megint egy sárgás löttyöt hozott. Jaj, már megint mi ez? Hm, ez nem is rossz. Na, ha nagyon akarjátok, iszom belőle egy keveset - gondoltam. Aztán szombaton megint valami püré jött, úgy tűnik, őseim nem adják fel egykönnyen. Első kanál: jaj, ez nem tej! Mi ez már megint? Második reakció: éhes vagyok, pár kanállal talán lecsúszik. Utólag bevallom, nem is volt rossz, az almánál mindenesetre jobban ízlett. Másnap: csalódottságomra megint ugyanaz. Az első pár kanállal nagyon nem akartam lenyelni, hátha megmenekülök, de aztán beadtam a derekam, lesz ami lesz. Főleg, mert Apa nagyon el kezdett nevetni azon, ahogy (nem) eszem. Nem értem, mi van ezen olyan nevetséges. Hozta is az általam utált fényképezőgépet, hogy megörökíti. Hát ezt csak nem hagyhattam, ettem, mint a kisangyal. De előbb-utóbb akkor is túl járok az eszükön!
barackpüré:
almapüré (fúúúj):
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése