Anya nélkül

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk. A hétvégén először fordult elő, hogy Máté úgy aludt el este, hogy én nem voltam otthon (bizony, egész éjszakás kimenőt kaptam!). Semmi gond nem volt szerencsére, nagyon jól viselkedett, jól elvoltak Apával, de azért volt nagy öröm, hogy hazajöttem. Utána még egy-két napig bent kellett maradnom a szobában, míg elaludt, de hamar visszaálltunk a régi kerékvágásba.

Továbbra is komoly fejtörést okoz a "Mit főzzek?" kérdéskör. Olyat, amit lehetőleg a család minden tagja elfogyaszt és kb. fél max. 1 óra alatt megvan. Máté továbbra is nagyon tésztás, bár már a tészták közül is válogat, a csirkepörkölt már a könyökünkön jön ki (kedvence a pörköltös tészta). A tésztán kívül a minap megette még a thai rizst (ez már korábban is előfordult). Ma fasírozottat csináltam (egyébként nem eszi), Máténak rizzsel (megpróbáltam kis darabokban belecsempészni a húst). Közölte, hogy ő barna rizst szeretne (a thai rizs a szójaszósztól barna). Kimentem a konyhába, kis szójaszósz a fasírtos rizsre, majd újra felkínáltam, és MEGETTE! Szerencsére a szójaszósz ápol és eltakar (minden tiszta barna lesz), így a fasírtot sem szúrta ki. Juhéééé!

Változik Manó telefonálási kultúrája is. Mostanában már rendesen lehet vele beszélgetni, nem csak a kérdésekre válaszol, hanem ő is kérdez: Apa, te most hol vagy? (miközben Apával telefonál) És mit csinálsz?

És hogy megörökítsem: nem régen kezdte el az "én akarom" korszakot. Már azt hittem, lemarad róla, annyira jól elvolt azzal, hogy ha én csináltam a dolgokat. (Pl. mondtam, hogy ő vetkőzzön vagy egyen, de mindig válaszolt: Anya adja, Anya csinálja...). De most már önállósodik, így sokszor visszajátszunk eseményeket, pl. én kinyitom az ajtót, de ő akarta volna, hát becsukjuk és ő nyitja ki.

Az etetőszék vége

Meg szeretnék örökíteni egy újabb apró mérföldkövet. Máté pár hete rendes széken ül az asztalnál, nem az etetőszékben. Most döntött úgy, hogy köszöni, nem kéri, inkább úgy ül, ahogy mi. :)

A minap hallottam, hogy az agy "üzemanyaga" a szénhidrát. Megnyugodtam, akkor biztos nagyon okos gyerekünk van, amennyi tésztát eszik. :) Egyébként tényleg okos, a meséket tök gyorsan megjegyzi és kijavít, ha félre olvassuk és már sok számot és betűt fel is ismer.

Ma Máté megtanult orrot fújni. Nagyon örültem neki és körbe dicsértem. Maga az orrfújás már régóta ment, csak nem volt hajlandó akkor kifújni, amikor kellett volna.

És egy aranyos kép: mikor éppen mesét néz, a "barátokat" sem lehet kihagyni:

Nyaralás

Anyu jóvoltából az idén ismét a Mátrában voltunk nyaralni, ugyanott, ahol tavaly. Délelőtt általában mentünk valahová, délután a pihenésé volt (ez nem volt nehéz, mert Máté négyig, fél 5-ig aludt). Egyébként dicséret illeti, mert már az első este egyedül elaludt a külön szobájában és nyugodtan aludt reggelig és ezt a jó szokását végig megtartotta, sőt reggel is fél 8-8-ig durmolt. Hiába, a hegyi levegő.

A házunk előtt volt egy kis fa játszótér, ott készültek a következő képek:

Az üdülő területén voltak mókusok, őket is megetettük. Máté nagyon szemfülesen vette észre őket.

Játszóházaztunk. Nagyon tetszett neki ez a kis házikó. Bement, becsukta az ajtót, majd kinyitotta, kinézett az ablakon. Viszont fontos volt, hogy más gyerek ne legyen a közelben, sajnos a gyerekeket nagyon nem szereti, mert ugye a másik gyerek jön, hozzányúl, nem tartja a Máté által kívánt távolságot és ez nagyon zavarja.

Elmentünk a gyöngyösi állatkertbe. Ezért annyira nem volt oda (mostanában az idegen helyeket nehezebben viseli, mint korábban, pontosabban vannak napok, amikor semmi gond nincs, van, amikor nem lehet vele menni). Az elején azért megetette a nyuszikat és megnézte a tevéket (?) is, de a legjobban a markoló tetszett. Még most is van, hogy mondja, hogy markolót látott az állatkertben.

Szintén Gyöngyösön középkori kirakodóvásár-rendezvény volt. Na ez nagyon nem tetszett neki, a hangos zene miatt, fogta a fülét és mondta, hogy menjünk innen. Szerencsére egy idő után abbahagyták a zenélést és egy fagyival Mátét is sikerült kiengesztelni. Egyébként hihetetlenül érzékeny a hallása, olyan dolgokra mondja hogy hangos (pl. mikor tejszínhabot fújok a flakonból), ami nekünk egyáltalán nem az.

Voltunk ugrálóvárban is. Az állatkertben is volt ugrálóvár, ott nem volt hajlandó bemenni, de egy másik alkalommal szerencsére sikerült rávenni és rájött, hogy ez nem is olyan rossz dolog. Bár a "tetejét nem szerette" (bent, ahol a nagyok ugráltak), de a széle jó volt.

Az üdülőt is szerettük, bár az éttermi étkezéseinken még van mit javítani. Addig jó volt, amíg Máté evett, de ha befejezte, nagyon nehéz volt lekötni, ez tavaly könnyebben ment, bár gondolom, ez sok gyereknél így van. Akkor volt szerencsénk, ha olyat evett, amivel sokáig elvolt (pl. reggeli után a kis müzligolyók), egyébként pedig gyorsan ettünk. Sajnos borzasztóan válogatós. Tészta jöhet, de az is csak olyan alakban, ahogy ő megszokta. Pl. a tojásos nokedlit nem volt hajlandó megkóstolni. Zöldségekből egyet-kettőt eszik, hús egyáltalán nem, még felvágottnak sem, csak a virslit eszi meg. A minap voltunk a gasztroenterológián a korábbi tejérzékenysége miatt (szerencsére úgy tűnik, kaphat most már tejtermékeket), kérdezte a doki, hogy milyen evő, mondtam, hogy borzasztóan válogat, gyakorlatilag azóta, hogy nem anyatejes. Megnyugtatott, hogy igen, vannak ilyen gyerekek. Arra gondolok, hogy Máténak nagyon érzékeny az érzékelése (pl. hallása), lehet, hogy az ízlelése is, talán ezért válogat. Ki tudja, lehet, hogy egy gourman lesz a végén, csak ki kell várni. :)

Büdös tészta

Nem adom fel a reményt, hogy Máté ízlését befolyásoljam, már ami az ételeket illeti. Megnyugtatván a lelkemet, hogy a gyerek - ha már tésztát eszik - egészségeset eszik, a minap halas tésztát főztem neki. Fogadtatás: mikor elétettem, közölte "Büdös". Rávettem, hogy azért egy falatot kóstoljon meg, de rögtön ki is köpte. Szerencsére volt a fagyóban tejszínes-cukkinis szósz, így azt kapott a megmaradt üres tésztára. Én is leültem mellé halas tésztát enni, többször elmondta ebéd közben az én tányéromra, majd a sajátjára mutatva: "az büdös, ez nem büdös" (büdőőőőőőős). Még ebéd után is hallottam, mikor bent játszott egyedül: "az büdös, ez nem büdös, büdös tészta".

(Mérföldkő: ez a 100. bejegyzés a blogon. :) )

Thai konyha

Ma a thai kifőzdékből ismert sült rizst csináltam (hagyma, répa, csirkehús, szójaszósz, sok fokhagyma, főtt rizs és ki mit szeretne még) és Máténak ízlett! Halleluja! (És ma már ment az "anya" is :) )

Életjel

Gondoltam ideje már egy kis életjelet adni magunkról, annyira régen írtam már. A nyár olyan gyorsan elrepült, hogy csak pislogok, én valahol leragadtam a tavasznál, aztán már ősz van.

Máté nő, mint a gomba és mostanában hízott is. Nagyon rákapott a tésztára, a tésztát mindennel megeszi. Enni viszont nem hajlandó bármit, mindig el kell neki mondani, hogy mi van a tányérban. Ha azt hallja, hogy "krumpli", "hús", akkor meg sem kóstolja. Így a paprikás krumpli "paradicsomos", a rántott hús "rántott malac" néven fut, így megette. Bár érdekes módon, a sült krumplinál valahogy nem zavarja, ha tudja, hogy krumpli. Ki érti? A virslit is imádja, a minap az esti Sinlac után még simán meg evett két virslit, persze ha rajta múlna, szigorúan magában. A boltban a hentes pult előtt is elkezd kiabálni, ha meglátja a virsliket, alig tudom meggyőzni, hogy az nyers, még nem ehető.

Tegnap oltáson voltunk (bárányhimlő). Nekem úgy tűnt, még a szokottnál is rosszabbul viselte. Az hagyján, hogy már a rendelő ajtóban elkezdte a sírást és a várószobában sírt addig, amíg be nem mentünk, néha tudtam csak elterelni a figyelmét (vártunk vagy 20 percet). A rendelőben már egyenesen ordított, pedig gyorsan túl voltunk rajta. Persze le kellett fogni, akkor kezdett csak rá igazán. Nekem tisztára úgy tűnt, mintha azt mondta volna, hogy "anya, anya", pedig egyébként nem mondja. Na ekkor már én is együtt sírtam a gyerekkel, nem bírtam nézni, hogy annyira szabadult volna. Aztán ahogy elhagytuk a rendelőt, abbamaradt a sírás.

Tegnap előtt pedig Apa munkahelyén voltunk bent. Reggel mentünk, amikor beértünk, még nem sokan voltak, utána szállingóztak az emberek. Persze ahogy ránézett valaki Mátéra, már ordított. Egészen addig, amíg nem találtak Apával egy autós kulcstartót. Innentől mintha elvágták volna. Ha bárki szólt hozzá, mindenkinek mutatta az autóját "brümbrüm" - ha esetleg az illető nem tudta volna. (Hihetetlen autóbolond. Ha idegen helyre megyünk, általában sír. Kivéve, ha van ott autó, mert akkor simán eljátszik. Természetesen a saját autója ezt a szerepet nem töltheti be. Gondoltam rá, hogy veszek a gyerekorvosi rendelőbe pár autót, hátha legközelebb jobban viseli azt is.)

Továbbra sem mond új szavakat, viszont időről-időre meglepődünk, hogy mennyire sok mindent megért. A minap nagymamával volt (6 hetes kora óta most először hagytuk nagyszülővel pár órára, tök jól viselte - a nagyi is :). A nagyi mondta neki, mikor ki akart menni a teraszra, hogy kabátot kell venni. Ő persze rázta a fejét, hogy nem (mostanában mindenre ez az első reakció). "De csak akkor mehetsz ki a teraszra, ha felveszed a kabátot, mert kint hideg van." Máté erre szó nélkül belebújt a kabátba.
Másik hasonló eset: szereti felkapcsolni az állólámpát. Mi mondjuk neki, hogy "kapcsold le légy szíves". Ő rázza a fejét, hogy nem. "Manó, kapcsold le, mert sok lesz a villanyszámla." Erre rögtön lekapcsolja. :)

Imád rajzolni, illetve rajzoltatni. Ha meglát egy tollat, rögtön mondja, hogy "busz", azaz rajzoljunk buszt. Nálunk előbb-utóbb minden papír felületre buszok kerülnek.
Nagyon szeret takarítani is (Isten tartsa meg jó szokását), ebédnél, ha maszatos lesz a tálca, rögtön kér egy papírt és letörli, törölgeti a bútorokat, "porszívózik", az elektromos seprűvel vagy a kis seprűjével seper. Nemrég megtanítottuk lábat törölni, azt is nagy élvezettel végzi. Viszont bármi apró szöszt talál, azt kíméletlenül szóvá teszi, idegeneknél is. Megy, és mutatja, hogy ott egy szösz/kosz.

(Igazán jó képet, videot most nem tudtam hozni. Mostanában mikor fotózni akartuk, mire oda jutottunk volna, ő már rég máshol volt és mást csinált. :) Azért mutatok egy-két homokozósat.)

Az olasz konyha

Új tűnik, Máté osztja az olasz konyha iránti lelkesedésemet. Nem csak a pizza a nagy kedvenc, hanem a bolognai is. A minap feltálaltam neki valamit vacsorára, de ő egy kanál után mutatta, hogy nem kell, és mutatott a konyha felé. Kivettem az etetőszékből, mondtam neki, hogy mutassa meg, mit szeretne. Ő határozottan elindult a spejz felé, félúton ellenőrizte, hogy követem-e, majd a spejzban mutatott a bébiételes polcra. Már láttam akkor is, hogy mire mutat, de gondoltam, játszunk végig a játékot, felemeltem, hogy megmutassa, pontosan mit szeretne. Egyértelműen a bolognais bébiételre mutatott. Másnap Apának ugyanúgy megismételte ezt. (Ettől függetlenül azért kiegyeztünk másik vacsiban, nem lehet mindig bolognait enni.)

Máté tanul pohárból inni. Van, hogy sikerül neki, de előfordul, hogy az egészet magára borítja (sajnos, csak ez utóbbit sikerült megörökíteni). Ezért beszereztünk neki egy merev előkét, gondoltam legalább az alja felfogja a fizet. Ahogy azt Móricka elképzeli... A gyerekre nem lehet ráadni az előkét, mert ha csak közelítek felé, már sír. Hiába, saját akarata van, na.

(Tegnap voltunk méricskélésen, Máté 10 kg és 84 cm.)

Pizzázunk

Máté új kedvence a pizza (nem véletlen, szó szerint az anyatejjel szívta magába az olasz konyha szeretetét :) ). Tegnap délben pizzát sütöttem, terv szerint magamnak, neki bébikaját szántam ebédre. Délelőtt látta, hogy pizzát csinálok és mondtam is, hogy most berakom a pizzát a sütőbe, mindjárt kész... stb. Előbb Mátét akartam megetetni, meg is melegítettem a kajáját, de két kanál után tolta el. Kérdeztem: "Mit szeretnél, Kicsim?" "Pebü, pebü" (a pizza is pebü lett). És rendesen evett is belőle (már máskor is evett az enyéből, de nem gondoltam, hogy emlékszik rá). (Annyi türelme nincs azért rágni, hogy jól is lakjon vele, így egy kis Sinlac is lecsúszott utána.)

Ma este vacsira megsütöttem a tegnapi tészta másik felét. Most már nem mondogattam annyira, hogy pizza is készül, egye csak meg a vacsira szánt paprikáskrumplit (el is tüntette). Eredetileg úgy terveztük, - mivel már fürdés idő volt - hogy majd ha Manó lefeküdt esszük meg a pizzát, de ez a tervünk nem valósulhatott meg, ugyanis Mátét levittem (volna) fürdeni, de ő mászott fel a lépcsőn és mutatta, hogy ő fel akar menni, nehogy kizárjuk a pizzából. Néhány perccel később kint volt a teraszon Apával, kérdezem tőle, hogy "Manó, hol van a pizza?" és nagy lelkesen jön be a konyhába és mutatja az éppen sülő pizzát: "Pebü, pebü". Természetesen utána ő is kapott belőle.

Mátrai nyaralás

Anyáékkal a Mátrában voltunk "nyaralni" egy hetet. Csuda jó volt, bár elég hűvös volt az idő. De minden nap csináltunk valami érdekeset. Voltunk játszóházban két kislánnyal:

Voltunk állatkertben, volt mindenféle állat, de a legjobban a traktor tetszett (aranyos volt Máté, meglátott egy állatot, rögtön közölte, hogy "beee" - neki mindegyik bárány volt). Volt egy nagy körhinta is, azt is kipróbáltam.

Kirándultunk (kocsival) a Kékestetőre és Sástóra.


Egyszer elmentünk az erdőbe is kirándulni, de - ahogy Anya mesélte - hamar visszafordultunk, akkora volt a sár. Én nem emlékszem, jót szunyáltam közben.

Volt, hogy csak játszóterezni mentünk Mátrafüredre, de én ezt is nagyon élveztem:

(Utólag fűzöm ide, nehogy feledésbe merüljön, hogy kb. ilyenkor hagytuk abba a szopizást.)

Tésztát eszünk

Nagyon-nagyon régen jelentkeztem már, pedig egy csomó minden történt. Sajnos drága internetszolgáltatónk jóvoltából nem volt netünk vagy három hétig. De bosszút álltunk és lecseréltük. Így most - igaz más cégnél - de ismét hozzájutottunk a világhálóhoz. A legutóbbi bejegyzés óta sok kép és videó, no meg mesélnivaló felhalmozódott, ebből egy kicsit törlesztek. A hosszabb beszámolót majd egy délutáni időpontban. :)

Most csak egy kedves videót hoztam. A minap Apa smack levest evett (zacsis leves, sok hosszú tésztával) és Máténak nagyon tetszett, hogy hosszú "kukacokat" eszik, ő is kért belőle. Bekapott egy falatot, majd ment tovább, de mindig visszatért egy újabb falatért és közben kacagott, mert a hosszú tészta nagyon mókás volt.

Etetőszék

Tegnap először ültem igazi nagy fiú módjára etetőszékben. Nagyon szórakoztató volt. (A csapkodás mellett az tetszett neki különösen, hogy úgy tettem, mintha megijednék, mikor csapkodott. Ezt nagyon élvezte.)

Szórakozunk

Unalmasak ezek a téli napok. Alig süt a nap és nem történik semmi érdekes. Ezért kénytelen voltam saját magam némi szórakozás után nézni, találtam rögtön kettőt is.

Rájöttem, hogy milyen jópofa dolog teli szájjal berregni. Nagyon tetszik, csak úgy röpköd a kaja mindenfelé. Először még anya is kacagott rajta, most már egy kicsit morcosan néz. Pedig nagyon jó móka.

A másik pedig a fürdés. Eddig nem különösebben voltam oda érte, de pár napja már ülve fürödhetek. Hát ez valami csúcs. Pacsálok folyamatosan, csak úgy úszik az egész fürdő, de én remekül szórakozom.

Anya a konyhatündér?

Úgy látszik kicsi fiunk igazi gourman, nem eszik meg akármit. Eddig még nem nagyon sikerült olyat főznöm neki, amit el is fogyasztott volna. Én nem tudom, de Hippék tudnak valamit, a bébiétel valahogy mindig lecsúszik. Mindig megfogadom, hogy most aztán nem próbálkozom vagy három hétig, de aztán elkap a harci kedv, hogy talán majd ma... talán ma sikerült kisfiam ízlését eltalálnom, de mindig koppanok, akárhogyan próbálkozom. Pedig elő is kóstolom neki az ebédet, szerintem nem rossz. Már bevetettem a bio ételízesítőt (szárított zöldségek) is, de így sem ízlik neki a főztöm. Ma például zöldborsófőzelék volt a menü. Mikor meglátja a kanalat, már hatalmasra tátja a száját (aranyos, legalább az esélyt megadja mindig), aztán lenyeli, utána rám néz: "Anya, ez komoly? Ezt akarod ebédként megetetni velem?" Kínálom a második kanállal, olyankor felváltva néz a maga előtt lévő kanálra és rám, szorosan zárt szájjal. Néha megszán, és még egy-két kanállal megkóstol. Ma kipróbáltam, hogy nem adtam rögtön mást, két óra múlva újra próbáltam, hátha... Hát nem. Jött a bébiétel, fogyott is belőle egy egész üveg.

A minap lefotóztam, hogy nézett ki a konyha egy ilyen manóebéd-főzés után. Íme:

És végül egy-két friss sztárfotó:

Első találkozás a csülökcsonttal

Nem meglepő módon apai kezdeményezésre megtörtént az első találkozás a csülökcsonttal. Itt láthatjátok:

Szőlőt szemezünk

A Mátrában töltött hétvégén ismerkedtem meg a szőlővel, csak úgy nyalakodás szintjén. A gyümölcsökkel egyébként is jó barátságban vagyok már, kezdeti ellenkezésem felengedett, egész finomak. Mivel a mátrai kóstoltatás jól sikerült, a minap Anya leült mellém szőlőt eszegetni és engem is megkínált. Próbálkozott, hogy megint csak a levét egyem, vagy csak kis darabokat, de én már nem érem be ennyivel. Miért van az, hogy a felnőttek mindig csak gyerekkaját, meg gyerekfalatokat adnak, az igazi finomságokat meg megtartják magunknak? Anya most is ezzel próbálkozott, de én nem akartam hagyni magam, igazi szőlőt akarok enni!

Apróságok - 4.

Csak néhány apróság mára.

Máténak új játéka van. Rájött, hogy milyen nagyon jó dolog fakanállal püfölni mindent, így mostanában van egy szerszáma, a fakanál és ezzel sorra próbálja a dolgokat.

Manó kúszik. Legalábbis azt hiszem, bár nem tudom, kúszásnak lehet-e nevezni azt a mozgást, amit csinál. A lábait maga alá húzza, így halad kicsit előre, majd felső testtel előre vetődik.

És még egy apró dolog. Egyre inkább hangot ad nemtetszésének. Van, hogy a meeee-t nyomja meg és kiáltja egyre hangosabban, vagy elkezd erőlködni ha valami nem tetszik neki, néha a feje is belevörösödik.

Mutatok videókat a fentiekről. Türelmesen kell végignézni, mert persze a fényképezőgépnek nem akarta mutogatni magát.







Mostantól - ha nem felejtem el - minden bejegyzés alján láthatjátok, hogy Máté éppen mennyi idős volt, mikor a bejegyzés született. Az angolul nem tudók kedvéért months=hónap, weeks =hét.

Teszek, veszek, mosogatok...

Valószínűleg mindenki, aki főzött már babakaját átment az alábbiakon, de azért megörökítem az utókornak. Szóval a minap ebédet főztem piciny fiamnak. Sárgarépa-főzelék volt a menü. Ehhez először meghámoztam a zöldségeket. Összedaraboltam. - használtam: hámozó, deszka, kés Aztán kis lábasban megfőztem. Összeturmixoltam. - Ehhez használtam a botmixert és egy poharat, majd egy tálba áttettem. Utána úgy gondoltam, hogy mivel maradtak még darabok a mixelés után, átpasszírozom egy szűrőn. Mivel túl sűrű lett, hígítottam egy kis tápszerrel - cumisüveg+tető, tápszeres kanál Manóval megkóstoltattam, de mivel nem ette, kellett bele egy kis őszibarack, de mivel ilyen kis mennyiséget nem lehet mixelni, jött az almareszelő. Mikor ez egész elkészült és evéshez készülődtünk, ügyesen felborítottam a tálat, így bánta egy terítő is és a végén Manó evett belőle pár kanállal.
Ezután úgy döntöttem, házikosztból elég volt ennyi és kibontottam egy banán-őszibarack bébiételt, amit be is lakmározott. Így az egyenleg az ebéd végén az alábbi mosatlan és egy bébiétellel jól lakott gyermek.
hámozó
deszka
kés
lábos
botmixer
pohár
kanál
szűrő
cumisüveg+tető
tápszeres kanál
tál
almareszelő
2 babakanál
terítő

De nem adom fel a főzőcskézést! (Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy szerencsére délután megette a fent elkészített főzeléket.)

Répafőzelékesen:

Apróságok - 2.

Ismét néhány apróság kis házunk tájáról, hétvégén volt egy pár "elsőnk".

Megtörtént az első hajvágásunk. Manó feje tetején már fürtökben göndörödött a haj, és a szemébe is kezdett belelógni, így muszáj volt vágni (pedig nagyon odavoltam azokért a fürtökért). A művelet nem volt egyszerű, Apa gyereket ölbevesz, fejét megtámaszt, Anya rekord sebességgel vág, kihasználva azt a századmásodpercet, amikor a fej mozdulatlan. Nem vágtam sokat, csak kb. 2 cm-t, de a végén Manó már nagyon türelmetlen volt. Az eredmény nem lett fodrászkiállításra való, de szerintem nem lett rossz. A 6 hónapos csajoknál biztosan nyerő, de még az 5 hónaposoknál is hódíthat.

Ilyen volt:

Ilyen lett:
Hétvégén megint voltunk úszni. Most csak egy baba volt rajtunk kívül, Máté egész jól viselte. A zuhanytól továbbra is nagyon fél, így azon megpróbálunk hamar túllenni. Megtörtént az első merülésünk. Elöször nem akartam, hogy merüljön, de mondta az oktató, hogy nem kell a búvárreflex hozzá, nem lesz gond (a búvárreflex a babáknál kb. 6 hónapos korig van, ha lemerítik őket a víz alá, automatikusan nem vesznek levegőt). Ki kellett ültetni a víz szélére, elmondani: "Merülünk a víz alá, nagy levegő...Hoppá" és behúzni a víz alá, az oktató segítségével. A víz alatt (csak egy pillanat volt az egész), nagy ficánkolást rendezett, az oktató azt mondta, amit a víz alatt csinálnak, azt csinálták a pocakban is. Hát, akkor nagy buli volt odabent. :) Mikor kijött a víz alól, nagy meglepődés volt az arcán, de nem sírt. Utána viszont sokkal aktívabb lett a vízben, járt a lába ezerrel. Sajnos, pont nem vittünk kamerát, így nem lett megörökítve a pillanat.


És szintén a hétvégére esett az első cukkíni-krumpli főzelék is. Finoman szólva nem jött be. Eddig egyetlen főzeléket sem evett, mondjuk megkóstoltam, az alapján nem is csodálom. Még eddig az őszibarack-krumpli párosításból és a sütőtök-almából evett valamennyit. A gyümölcsök magukban mennek, de főzeléknek nem szereti. Megörökítettük, íme:

A banán

Úgy tűnik, Őseim nem adják fel egykönnyen. Tegnap megint új pürét hoztak. "Banán" Anya próbálta felvezetni, hogy ez milyen jó lesz, mert finom édes. Hát, én nem dőlök be. Megkóstoltam - nagy nehezen - de ez sem nyerte el túlzottan a tetszésem. Előbb-utóbb csak megunják és maradhatunk a finom tejcsinél.

Én és a barack

Életem még egy kis szeletét szeretném ma megosztani Veletek. Anyáék elhatározták, hogy nekem igenis szükségem van más ennivalóra is a tejcsin kívül. Nem értem, miért gondolják, én soha nem reklamáltam ezért. Igaz, mostanában sok minden jobban érdekel az evésnél, de azért ebből még nem kellene ilyen messzemenő következtetéseket levonni.

Egy nap a szokásos délelőtti szopi előtt Anya valami barnás színű löttyöt próbált meg a számba juttatni (Anya: almalé volt). Első reakció: ez mi??? Második reakció: nem is rossz. Ezután ittam belőle pár kortyot. Ez így ment pár napig. Egy szombat délelőtt nem a barna lötyi jött, hanem hasonló színű, de kicsit sűrűbb cucc (Anya: almapüré). Első reakció: Már megint mi a ... ez? Második reakció: ha nagyon akarjátok, eszem belőle. Másnap: Már megint ez? Harmadnap: Elég volt Anya, vidd innen ezt a kotyvalékot. Ezután már a számat se voltam hajlandó kinyitni a kiskanálnak. Mit gondolnak, csak mert tehetetlen vagyok, velem már mindent meg lehet etetni?

Pár napig csend volt, szopiztunk, mint rendesen. Egy nap aztán anya megint egy sárgás löttyöt hozott. Jaj, már megint mi ez? Hm, ez nem is rossz. Na, ha nagyon akarjátok, iszom belőle egy keveset - gondoltam. Aztán szombaton megint valami püré jött, úgy tűnik, őseim nem adják fel egykönnyen. Első kanál: jaj, ez nem tej! Mi ez már megint? Második reakció: éhes vagyok, pár kanállal talán lecsúszik. Utólag bevallom, nem is volt rossz, az almánál mindenesetre jobban ízlett. Másnap: csalódottságomra megint ugyanaz. Az első pár kanállal nagyon nem akartam lenyelni, hátha megmenekülök, de aztán beadtam a derekam, lesz ami lesz. Főleg, mert Apa nagyon el kezdett nevetni azon, ahogy (nem) eszem. Nem értem, mi van ezen olyan nevetséges. Hozta is az általam utált fényképezőgépet, hogy megörökíti. Hát ezt csak nem hagyhattam, ettem, mint a kisangyal. De előbb-utóbb akkor is túl járok az eszükön!



barackpüré:
almapüré (fúúúj):